+36 1 322 0032 | BELÉPÉS
travelorigo.com

Velencei regatta története

Velencei Regatta: a világ legszebb hajósfelvonulásának története

Velence egy közkedvelt turistacélpont, eseményei, mint például a Velencei Karnevál vagy a szintén karneváli hangulatú, világszinten kiemelt fontosságú hajós felvonulás a Velencei Regatta is turisták tízezreit vonzza a világ különböző tájairól. A Velencei Regattát a világ legszebb hajós felvonulásaként tartják számon, ami nem véletlen, hiszen a hajókat, gondolákat vagy pont a felvonulásra és versenyekre készített speciális gondolákat, a gondolinokat ilyenkor reneszánsz pompába öltöztetik, a hajósok pedig felöltik középkori kosztümjeiket, így siklanak végig a Canal Grandén.

Ma a Velencei Regatta reggel a díszbe öltözött hajók felvonulásával indul, majd különböző versenyeket tartanak, estére pedig igazi karneváli hangulat kerekedik. De vajon honnan indult el a hagyomány? Mit tekinthetünk a Velencei Regatta előzményének? Nos, erre számos különböző válasz létezik.

Egyesek szerint a felvonulás legrégebbi előzményét úgy 900 körülre lehet tenni, mikoris szokás volt, hogy a caorlai parasztok a Rialto hídig versenyeztek, aki először érte el a hidat, az kapta a legjobb helyet a piacon és az ő áraihoz igazodtak a többiek. Mások véleménye szerint a Bazilikában lakó szüzek elrablásakor a kalózokat vették üldözőbe a caorlaiak, innen ered a hagyomány.

A hivatalos verzió azonban egyelőre az, hogy az 1300-as években már szokás szerint megtartott hajós felvonulás a mai ünnepség elődje. Igaz ez még csak egy egyszerűbb, gondolás esemény és kisebb verseny volt, de a hagyomány szokása vagy eltűnni lassan vagy kinőni magát valami egészen naggyá. Az első ilyen gondolás versenyt 1315. január 10-én rendezték meg a Canal Grandén, akkor még nem volt sem hírnév, sem karneváli hangulat. A XVI. században, mikor Caterina Cornaro velencei származású ciprusi királynő visszatért a városba, a helyiek hatalmas pompával és ünnepséggel fogadták végig a Canal Grande mentén. Jelenleg ez az esemény az, amit minden évben újra és újra megünnepelnek a Velencei Regatta megrendezésével.

Nem kell különösebb okot és előzményt keresni, hiszen az olaszok hajós népek, főleg a velenceiek, így hát nem meglepő, hogy számos hajós eseményt rendeznek. A versenyek és felvonulások általánosak Velence környékén, ám nem örvendenek ekkora hírnévnek, mint a Velencei Regatta. A Regatta hírnevét a hatalmas pompa, a hírverés és az esti őrült karneváli forgatag alapozta meg. Az eseményt hagyományosan minden év szeptemberének első vasárnapján rendezik meg, mely hozzájárulhat a hatalmas látogatottsághoz, hiszen időjárás tekintetében kiváló, valamint a turistaszezonon belül van ugyan, de már nem a fő nyaralások idején.

A Velencei Regatta különlegesség, hogy egyetlen napba három eseményt is kaphatunk, hiszen egy csodálatos, szemkápráztató szépségű hajós felvonulás után a délután a versenyeké. A versenyek legizgalmasabb része az ordítozás. Az olaszok nem a nyugodt visszafogottságukról híresek és a turisták a versenyek során nyugodtan kiordíthatják magukat, hiszen itt ez a szokás, bíztatni kell a hajósokat. A versenyek után pedig elszabadul a jókedv. A spanyol fiestákhoz, a Velencei Karnevál esti mulatozásához hasonlatos „buli” kerekedik, mely a városközpont egészét felpezsdítve garantáltan felhőtlen kikapcsolódást nyújt és felejthetetlen élményt. Az egész nap nyilvánvalóan az evésről és ivásról is szól, hiszen az olaszok a kiabáláson kívül még enni szeretnek nagyon.

Látvány, élmény, élvezetek és szórakozás. Ezt nyújtja a Velencei Regatta. Tarts velünk, hogy mindennek Te is részese lehess!

Velencei Regatta Foglalás

Velencei regatta 2017
Indulási időpontok

Velencei Regatta


Non-Stop utazás
Non Stop
2017. szeptember 2 - 4.

10.900 Ft
Foglalás

Velencei Regatta


3 nap / 1 éj
1 éj szállással
2017. szeptember 2 - 4.

25.900 Ft
Foglalás

Velencei Regatta


3 nap / 2 éj
2 éj szállással
2017. szeptember 2 - 4.

39.900 Ft
36.900,-
Foglalás