Libreria

Velence Libreriája egyike a csodálatra méltó épületeknek, melyek a Piazza San Marco és a hozzá „L” alakban csatlakozó Piazzetta körvonalát adják. Hivatalos nevén az épület Libreria Marciana, helyi szóval élve Biblioteca Vecchia, azaz régi könyvtár. Az épület tervezője Jacopo Sansovino, aki a Sansovino nevet mélyen tisztelt és szeretett mesterétől vette át, eredetileg azonban Jacopo Tattinak hívták. Tervezőjére utalva lehet találkozni a könyvtár Libreria Sansovina elnevezésével is, ezzel pedig bekerül azon kevés épületek sorába, melyeket alkotóikról neveztek el. A Libreria a Piazzetta nyugati oldalán áll, hosszabbik homlokzata a vele szemben álló Dózse palota oldalsó homlokzatával párhuzamosan fut.

A Libreria története Bessarion bíborossal kezdődik, aki a törökök elől Konstantinápolyból menekült a városba. Köszönetképpen, amiért Velence befogadta, halála előtt négy évvel a városra hagyományozta felbecsülhetetlen értékű könyvgyűjteményét és kéziratgyűjteményét. Az adományhoz társult két kikötés is, melyek közül az egyik igen szokatlannak számított a korban. Az nem volt különösen meglepő, hogy gyűjteményét egy impozáns, erre a célra kialakított épületben helyezzék el, az azonban, hogy Bessarion bíboros akarata szerint a könyvek és kéziratok mindenki számára elérhetőek legyenek, megdöbbentő kérés volt abban a korban. Akkoriban a köznép számára nem voltak nyitva a könyvtárak kapui, a tudáshoz csak egy kisebb réteg férhetett hozzá, a nők közül pedig egy időben kizárólag a kurtizánokat engedték be. A könyvtár gyűjteménye mindig is példátlannak számított, jelenleg több százezer kötetre rúg, melyek közül kiemelkedő darabok is akadnak szép számmal, mint például Fra’Mauró 1450-es világtérképe, a Grimani Breviárium, Marino Sanudo történetíró naplója és hatalmas értéket képviselő, eredeti latin és görög nyelvű kódexek.

Majdnem ötven évig vitatkoztak azon, hol helyezzék el a bíboros hagyatékát, mígnem megszületett végre a döntés, hogy a könyvtárnak helyet adó épület a Piazzetta nyugati oldalán legyen. A bíboros kikötés arra is kiterjedt, hogy meghatározta, a gyűjteményét a Szent Márk Székesegyházban, vagy ahhoz nagyon közel kell elhelyezni. A külön könyvtár felépültéig a kéziratokat a Dózse palotában tárolták, de túl sok helyet foglalt, így felmerült az ötlet, hogy az egész hagyatékot odaadományozzák a Santi Giovanni e Paolo templom kolostorának. Az új könyvtár építését nagyon nehezen határozták el. A döntésben nagy hatása volt Sansovino egyik közeli barátjának, a prokurátor Vettor Grimaninak, aki Velence könyvtárosával, Pietro Bembóval karöltve igyekezett meggyőzni a többi prokurátort, hogy szükség van az új épületre. Az ő nyomásukra kapta meg a tervezői munkát Sansovino.

Sansovino egy háromszintes épületre kapott megbízást 1536-ban, ám az épület csak kétszintesre sikerült. Hogy ez miért vagy hogyan történt, arról nincsenek említések az eddig tanulmányozott forrásokban. Az építkezés 1537 februárjában kezdődött el és bár folyamatosan dolgoztak, nagyon lassan haladtak. Az építkezés 1570-ben, Sansovino mester sajnálatos halála után anyagi okokból megakadt. Az épület végleges befejezése az utolsó öt árkád felépítésével történt meg, melyet Vincenzo Scammozi irányításával 1588 és 1591 között kiviteleztek. A könyvtár rendkívüli népszerűségnek és csodálatnak örvendett, Palladio szerint az ókor óta emelt épületek leggazdagabban díszített darabja lett.

A könyvtár homlokzata huszonegy árkádos részből tevődik össze, melyet isztriai kővel ékesítettek. A nyugati oldalon a Zecca határolja, melynek újjáépítését Sansovino a Libreraia építésével egyidőben irányította. A homlokzat kétszintes, alsó részén árkádokból áll, melyek alsó oszlopai dór, a felső oszlopai ion fejezettel lettek ellátva. A sarkok megtervezése külön figyelmet kapott a mestertől, ahogy a gyámpárkány és a metopé kialakítása is. Sajnálatos módon, mikor a Campanile 1902-ben összedőlt, komoly sérüléseket okozott a felé közelebb eső sarkon. A homlokzat külső szobrászmunkáit Alessandro Vittoria, Bartolomeo Ammanati, Danese Cattaneo és Pietro da Saló készítette. Az épület belső tereinek díszítését 1550-ben kezdték el, lassan haladtak vele, mivel kiemelten igényes, költséges és különleges munkálatokról volt szó. A könyvtár épülete még így, több száz év múlva is impozáns és csodálatra méltó kívül és belül egyaránt.